Szülési meditáció Noll Andrea Nanduval
Álmodd létre vágyaid szülésélményét!
Meditációs gyakorlat bevezető előadással
várandósoknak, gyermeket tervezőknek és kísérőiknek
Ez a csoportfoglalkozás a szülésre való lelki-spirituális felkészülésre ad alkalmat. Az est facilitátora, Noll A. Nandu a perui sámánizmus tanulmányozása során jutott el azokhoz a Magyarországon eddig még soha be nem mutatott technikákhoz, melyek segítségével aktív részeseivé válhatunk élményeink megteremtésének, beleértve olyan tényezőket is, amelyekre a köztudatban „külső”, az egyén által nehezen befolyásolható körülményként tekintenek. A résztvevők megismerkedhetnek a létreálmodásnak nevezett folyamat öt lépésével, amelyeken végighaladva meghívhatunk az életünkbe számunkra kívánatos eseményeket, megtapasztalásokat, így akár az általunk elképzelhető legtökéletesebb szülésélményt is.Az összejövetel első felében a résztvevők megismerkedhetnek az alkalmazandó technikák eredetével, hatásmechanizmusával, jelentőségével a mi saját korunk és kultúránk embere számára, valamint számos érdekességgel, amelyeket Nandu Peruban tett utazása során, eredeti forrásból merített, tapasztalt. Ezt követi a meditációs gyakorlat, amely elmélyült belső munkát tesz lehetővé a tanultak felhasználásával.Fontos tudnivaló a
programról, hogy világnézettől független. Bár kétségtelenül spirituális, de nem vallásos gyakorlatról van benne szó. A sámánisztikus technikákat eszközként használjuk, és nem kapcsoljuk azokat semmilyen tételes hitrendszerhez. Ennek okán a gyakorlat meglepően univerzális: minden résztvevő a saját meggyőződése szerint illesztheti bele saját világképébe. A résztvevők a gyakorlat során végig tiszta tudatuknál maradnak, és a saját döntéseiket hozzák meg arról, hogy milyen élményeket kívánnak az életükbe hívni.
A programra szeretettel várjuk a már várandós anyák mellett a fogantatást még csak tervezőket, és természetesen a leendő apákat és más hozzátartozókat is. Hivatásos szülés körüli segítők (dúlák, szülésfelkészítők, bábák stb.) részvételének is örülünk, hiszen a közös pozitív szándékkal, a közös elmélyedéssel mindannyian egymást erősítjük, összpontosítva teremtő erőinket.
Jelentkezés, helyfoglalás : nandu@nandu.hu; 30/4488444.
Maximális létszám: 20 fő.
Részletek és bejelentkezés Nandunál: nandu@nandu.hu