Békés Emőke

„A mély elkötelezettség egy álom iránt nem jelent korlátokat és kényszert: felszabadít. Még egy kanyargós ösvény is elvezethet a célodhoz, ha egészen a végéig elmész.” (Paulo Coelho)

Békés Emőke vagyok, 41 éves.Békés Emőke 1

Boldog, kiegyensúlyozott kapcsolatban élek férjemmel és három gyermekünkkel. Lányaink 17, 14 és 6 évesek.

A gyerekeimmel otthon eltöltött közel másfél évtizedet életem eddigi legszebb időszakának tartom.

Alapvetően nagy érdeklődést mutatok az emberek, az emberi sorsok iránt. Szívesen vagyok társaságban, és bár beszélgetni is szeretek, az évek folyamán egyre fontosabbá vált számomra, ha másokat hallgathatok.

A Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán gyógypedagógusként és pszichopedagógusként végeztem, de a tanítás és a nevelési tanácsadás mellett érdeklődésem hamarosan a szülés, születés felé is fordult.

Békés Emőke 2A dúlai tevékenység gyakorlásához szükséges alapismereteket 2000. októberében szereztem meg az Alternatal Alapítvány képzésén.

A 2001. tavaszán megalakult Magyarországi Dúlák Egyesületének alapító tagja és hat évig az elnöke voltam. A szervezet vezetőjeként a legfontosabbnak azt tartottam, hogy mind a leendő anyákkal, mind pedig az egészségügyi ellátórendszerben dolgozó szakszemélyzettel (védőnők, szülésznők, orvosok) megismertessem az általunk nyújtott támogatás lényegét és lehetőségeit.

E cél elérésének érdekében különböző szakmai konferenciákon tartottam előadásokat, és a mai napig is igyekszem eleget tenni minden olyan meghívásnak, ahol a dúlai hivatás iránt érdeklődnek.

2004. óta szervezek dúlaképzéseket, melyben trénerként dolgozom.

2007. júliusától a Nők Lapja Café internetes portálon rovatot vezetek A dúla válaszol címmel.

Egyéni konzultációk, segítő beszélgetések keretében kísérem a leendő anyákat és apákat a szülővé válás folyamatában, és arra törekszem, hogy érzelmi, fizikai és informatív támogatást nyújtva, az általuk eltervezett szülésélményhez segítsem őket. Kísérésem igényük szerint a gyermekágy időszakában is tart, és mivel a szülők gyakran különböző nevelési kérdésekkel is megkeresnek, így nem csak dúlaként, hanem pszichopedagógusként is támogathatom őket.

Motivációim

Már gimnazista koromban megérett bennem az elhatározás, hogy felnőttként gyermekek mellett fogok dolgozni. Ezekben az években lehetőségem nyílt arra, hogy könnyebbé tegyem azoknak a kisgyermekeknek a mindennapjait, akik betegen és – az akkori szabályok szerint – édesanyjuktól vagy bármely más családtagjuktól megfosztva, kiszolgáltatott helyzetben, kórházban feküdtek.

Az itt szerzett tapasztalataim döntőnek bizonyultak abban, hogy a főiskola elvégzése után gyógypedagógus és pszichopedagógus lettem. Munkám során a szülőkkel folytatott beszélgetések döbbentettek rá arra, hogy mennyire meghatározó mind az anya és az apa, mind a baba szempontjából a szülés, születés minősége. Ma már ezt a saját és mások szülésélményei, a szüléskíséréseim valamint az azóta e témában gyarapodó ismereteim birtokában tudom és vallom.

Dúlaként és a gyermekeim világrahozatalakor szerzett tapasztalataim alapján pedig azt is igazolva látom, hogy a szülés minőségének javítása sok esetben nem pénzkérdés, hanem olyan emberi tényezők meglétén alapul, mint amilyen például az empátia, az elfogadás, a figyelem odaajándékozása vagy a szülő nő és a családja iránt érzett tisztelet.

Úgy érzem, az utamon vagyok, egy olyan úton, melyről már nem tudok letérni. Ezen szeretnék előre haladni, itt érzem azt, hogy a családtagjaimon kívül szüksége van rám másoknak is.

Elérhetőségeim:

Békés Emőke

www.gyermekaldas.hu

70/ 9 485-481

Mit szólsz te ehhez?

Be kell lépned hogy hozzászólhass.