Az Egyedülálló klubot egyrészt személyes érintettségem ihlette, másrészt sokéves tapasztalatom arról, hogy sorstársak önsegítő csoportjai, illetve a női kör micsoda érzelmi támaszt tud nyújtani, akár a legnagyobb kihívások közepette is. Miközben én már egy ideje egyedül neveltem gyermekemet, találkoztam néhány várandóssal, aki egyedül készült a szülésre, meg olyan anyukákkal, akik kisbabát, kisgyermeket nevelve váltak páratlanná. Mind tudtunk egymásnak valamilyen támogatást nyújtani: olykor praktikus, mindennapi életszervezési ötlettel, máskor értő hallgatóságképp, amikor valamelyikünk a felbomlott párkapcsolatát gyászolta, vagy egy újon töprengett. Vagy egyszerűen csak a mintával: nem vagyok egyedül ebben a helyzetben – mások is voltak így, és boldogulnak valahogy, nekem is menni fog!
A mamami.hu fórumán kialakult kis csoport – sajnos (vagy szerencsére?) – bővül, és lassan igényünk formálódott rendszeres, személyes találkozási lehetőségre is, melynek az Életkörben találtunk helyszínt. A csoport gyermeküket kötődően (pl. igény szerint szoptatva, hordozva), egyedül (esetleg már patchwork családban, új partnerrel) nevelő édesanyák köre, melybe szeretettel várunk Téged is, gyermeke(i)ddel együtt!
2011. július 10-én különleges programmal is kiegészül – máskor teljesen kötetlen – programunk: Spronz Júlia (PATENT Egyesület) jogi tanácsadást tart az egyedülálló édesanyákat leggyakrabban érintő témákban: apasági ügyek, gyerektartás, válás, stb.
Praktikus tudnivalók:
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.