Strasser Katalin

Magamról

1989-ben, fiam 4 éves korában kezdtem komolyan keresni valamilyen más lehetőséget a tanult, megszokott kommunikációs szokásaim helyett. Eleinte ilyen tárgyú könyveket olvastam, majd elvégeztem Thomas Gordon- Szülői Eredményesség Tréningjét, és később a téma Instruktora lettem.

1996 óta tanulom és gyakorlom az erőszakmentes kommunikáció módszerét. Lehetőségem volt a modell kidolgozójának, Marshall Rosenbergnek a tréningjein rendszeresen részt venni.

10 éve kezdtem gyakorló csoportokat vezetni, és tanfolyamokat tartani szülőknek, pedagógusoknak, diákoknak, segítő foglalkozásúaknak és nevelőknek. Az erőszakmentes kommunikáció módszerét használom, párkapcsolati konfliktusok megoldásában, szülő-gyerek közötti kommunikációs nehézségek feloldásában, egyéni segítő beszélgetésekben, és mediálásban.

A módszer átadásakor nagyon fontosnak tartom, amit Gandhi így fogalmaz meg: „Az erőszakmentesség az emberiség rendelkezésére álló legnagyobb erő.”

Strasser Katalin: magamról

Aloldalak